Hamarosan itt a nyári Apa Magazin, de előtte még össze akartam szedni egy újabb körben, hogy mi tetszett nagyon az újságban. Én is írok nekik, de ettől függetlenül (is) jó az újság, és olyan témákat dolgoznak fel, amiket a bulvárújságok vagy esti színes tévéműsorok legfeljebb egy dimenzióban tárgyalnak.

Hogyan (ne) váljunk el?

Na nem minden cikk véresen komoly, de az első, amit olvasásra ajánlok, az például pont ilyen. A pszichológus mesél arról, milyen az igazi pocsék válás. Aki már próbálta, biztosan tudja, de a tapasztalatok szerint okos, tanult emberek is képesek ilyenkor hülyeségeket csinálni, a gyereket a másik ellen hangolni, ezért nem árt leszögezni, hogy lehet jól, vagy inkább kevésbé rosszul csinálni. Vagy vegyük a feleségem (örökölt) bölcsességét, amivel engem is oktat, esetleg fenyeget: inkább egy jó válás, mint egy szar házasság.

A szakembertől kaphatunk pár tanácsot, például ha válásra kerül sor, ne patkánykodjunk a másikkal, és ne használjuk eszközként a gyereket. Ez talán nem nagy tanács, sokaknak mégsem megy. Az viszont már érdekes, hogy Svédországban, bezzegéknél a válások 30-40 százalékában a váltott elhelyezést választják a szülők, vagyis a gyerekek nagyjából szabadon mozoghatnak a szülők között. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen gyerekek többnyire szinte megrázkódtatás nélkül lendülnek túl azon, hogy immár két otthonuk van.

Harcosok klubja

Szabó Sári nagyon frappáns szerző, üdén és az olvasót is megdolgoztatva foglalkozik a legtöbb témával, most például az anyukás facebook-csoportokkal. Minden szava arany, még úgyis, hogy első ránézésre magát jobbnak gondolja a csatos hordozók használata miatt bazmegoló anyukáknál.

Azt hiszem, ezek a csoportok létező problémák tünetei, ahogy mindenki próbál energiát kiszívni a közösségből, elverni valakin a dühöt és a fáradtságot, vagy csak közösségbe csatlakozni, amit a szülés utáni tízből hétszer kötelező költözés nehezít a való életben.

Ő is erre jut, hogy ezekben a csoportokban (és úgy általában, a legtöbb anyukás kérdésben) a magabiztosság csak álca, amely mögött egy szorongó asszony várja, hogy megerősítsék abban, hogy nem is csinálja szarul, ha nem akkor kezdi a hozzátáplálást mint a többiek, és hogy napi egy Mancs őrjárattól még nem lesz pszichopata a gyereke.

Zenészek és fiaik

Úgy alakult, hogy a főszerkesztő mostanában gyakran engem kér meg, hogy beszélgessek az híres apukákkal és gyerekeikkel. Ilyenkor mindig nagy dili van, egész nap jönnek-mennek a fotózás helyszínen a párosok, apánál is jobban kiöltözött anyukák, fehér inges ördögök isszák az erre a célra vásárolt őszilevet, ami kiválóan megfogja a fehér inget. Ilyenkor én is fel-feltűnök, kezemben egyik vagy másik gyerekkel (mindkettővel? te normális vagy???) Tavasszal is nekem jutott a szerencse, például Fűzy Gabi bácsival beszélgettünk, a veterán bárzongoristával. Mindenkinek játszott az elmúlt években, mindenkinek, és még ma is szereti, ahogy azt is, amikor reggel, a bárból hazafele menet látja az olyan átlagembereket a villamosra várni, mint te meg én: ő bizony megy aludni. A kisebbik fia is zenész lett, és hát néha voltak gondok a tanulással, ezért Gabi bácsi leszidta Mátét, és azt mondta, mégsem mehet el az USA-ba nyárra, azonnal váltsa vissza a repjegyet. Az vissza is vitte a jegyet, de azért hozzálátott kijavítani a jegyeket. Amikor sikerült, apa kezébe nyomta a jegyet pénteken, hogy másnap indul. Szereti a drámát!

Takács Zoltán (Jappán) a HS7 billentyűse volt, de ma már inkább mások zenéjét rázza gatyába. A fia ötéves, és hát mondjuk ki, szerelemgyerek. Jappán elmesélte, hogy hát bizony anyával legfeljebb egy hete lehettek együtt, amikor teherbe esett, de a sztori jó, mivel azóta is együtt vannak. Jappánt régebbről ismertem, csak akkoriban kettőnknek összesen nulla gyereke volt, és máshol voltak a súlypontok az életben. Ma viszont azt látni, hogy az agglomerációból ingázik, nagyjából normális munkarendben, és egy kisfiút szórakoztat minden nap, sétával, játékkal, és „ortó, herelengető rockkal”.

#vanlife

Ahogy egyre idősebbek a gyerekek, úgy töltök egyre több időt az áruházakban a kempingosztályon. Bár én egyelőre inkább a sátorozásban látom a jövőt, mindenképp elgondolkodtató a totálcaros Göbölyös Zsolt kimerítő cikke a lakókocsi-lakóautó témáról. Talán most már nem fogom keverni a két kifejezést. Elég jók az érvek egyik-másik mellett és ellen, például ami drága, az kényelmesebb, de kevésbé vagy mozgékony, amikor délelőtt 11-re megérkeztél a kempingbe. Míg a másik olcsóbb és lecsatolható, bizony lesznek izgalmas percek, amikor megpróbálsz betolatni egy kis utcába.

Egy darabig még tuti kapható az újság, aztán már érkezik is a következő szám. Vedd meg, amíg tudod! Ha pedig nem tetszik, írj nekem dühös levelet!