Apa nem csak úgy tud segíteni anyának, hogy – kérés nélkül – eldobja a karrierjét, vesz magának 3 mackónadrágot, és otthon marad az egyéves gyerekkel, hogy anyát visszaküldje dolgozni.

Megkérdeztem a feleségem azokról az évekről, amíg egyedül volt itthon a fiúkkal, hátha látunk olyat, ami másnak is segíthet. Még mindig vigyázok arra, hogy ne adjak tanácsot, mert arra többnyire nincs szükség, viszont tanulságos lehet a sztorink.

Minőség, nem mennyiség

Már régóta nem hiszem, hogy egyedül az én utam a helyes. Igyekszem is minden alkalommal elmondani például, hogy az apaságban és a szülőségben általában nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Inkább napi erős két óra, amikor tényleg a gyerekkel vagyok, mintsem napi 7, de csak tévézek és instagramozok. 

A feleségem szerint az nagyon nagy könnyítés volt, amikor munka után át tudtam venni a srácokat, amíg ő elment fürdeni, hajat mosni, és úgy általában, kicsit egyedül lenni. Ugyanezt mesélte az egyik ismerősöm, akinek féléves a fia. Ő az első időkben a szüleinél lakott, hogy legyen segítsége. Bár még ők is dolgoznak, amikor délben hazamentek ebédelni, és vigyáztak a kicsire, az a fél óra olyan volt, mint egy hét a Riviérán.

Nálunk nagy segítség volt, hogy a feleségemet minden héten elküldtem valahova. Egyrészt nagyon hálás, hogy milyen jó fej vagyok (az), miközben egy kipihent, szociálisan karban tartott feleség mindenkinek hasznos. A gyereknek, nekem, neki. Az más kérdés, hogy nem minden meghívással élt, viszont saját bevallása szerint segített neki, hogy én magam küldtem. Volt, hogy reggel tudta meg, hogy délben indul a Balatonhoz bulizni, de amikor igazán jól ment, másfél hétre kiment a nem sokkal később hazaköltöző barátnőjéhez New York-ba.

Indulás topogni

Ezeknél mindig ellenkezett, hogy neki igazán nem, meg inkább marad ő itthon, de én ilyenkor mindig elmondtam, hogy amikor én megyek el bulizni, évente egyszer hosszúhétvégézni a barátaimmal, akkor nekem sincs lelkiismeret-furdalásom, úgyhogy neki se legyen. Addig menjen, amíg hívják és van kivel, mert a végén ketten ülünk majd, és egymásba morgunk , mint a kopott hátú, fogatlan kutyák. Megfelelő keretek között mindenkinek el kell mennie, és bár ki kell emelnem, hogy ez a férfiakat is érinti, a közegéből kieső, egy új életet intéző nőket különösen.

Főleg azért, mert ha apa elmegy dolgozni, már azzal is százszor több ingert kap, mint amennyit anyuka, aki nem utazik emberek között reggelente, nem beszélget, nem fut bele beszélgetésekbe a kávé mellett, nem megy el 15 percre a mosdóba tetriszezni, nem kap dicséretet egy jó munkahelyi szereplésért, a munkája pedig nehezen mérhető, mert a legjobb szülőnek is lehetnek vásott kölykei, akikre a játszótéren nézve azt mondják a kételyekkel ugyanúgy küzdő szülők, hogy hú de szar szülő, szerencsére és sokkal jobb vagyok!

***Ha többet akarsz látni a családunkból, például ahogy az utcán kiflit eszünk, mint a suhancok , akkor kövess Instagramon vagy Facebookon!

Talán az is segített, hogy nem gondoltam kevesebbnek, amit ő csinált, és ebben ő is megerősített. Jól esett neki, hogy nem tettem úgy, mintha másodrangú lenne hozzám képest. Pont ezért mindig bátorítottam, hogy ha úgy alakul, és nehéz a napja, rendeljen ételt. Ha mégis tanácsolhatok valamit anyukáknak, akkor azt mondanám, hogy nem kell mindig főzni, néha nyugodtan rendeljenek. Ezt nem én találtam ki, de nem kell a tökéletességre törekedni, az is megfelelő, ha elég jól csináljuk a dolgunkat.

A következő részben kiderül, hogy az apró segítség is jól jöhet, és hogy miért nem ér mosogatni, még ha jó ötletnek is tűnik.