A játszótér kemény hely, és bár nagy vágyam, hogy a saját kertünkben a saját macskánk szarja össze a saját homokozónkat, az biztos, hogy van előnye a játszótéri létnek. Például a gyerek -az óvoda előtt-  könnyebben kap leckét a tulajdonjogról, az önzőségről, a csoportok működéséről, és hogy miért nem kap fagyit.

A küzdőtér

Azt hiszem, mi különösen szerencsések vagyunk, mert egy csendes utcában lakunk, ahol az ajtónktól 33 méterre egy körbekerített játszó áll. Nagyrészt állandó közönséggel, akiknek szintén nagy része kulturált. Az eddigi tapasztalataim alapján ez idilli állapot, például egy sarokra van egy másik, jól felszerelt játszótér, ami valószínűleg indián temetőre épült és démonok lakják. A nagy része nem belátható, a tizenéves gyerekek folyton őrjöngenek, a homokozónak negyven centis lejtős-csúszós széle van, ami kinyitja a koponyát, szemközt pedig egy fagyizó van, ami folyton csábítja a gyerekeket. Egy átlag tavaszi délután úgy néz ki itt, mint az Apokalipszis most valamelyik kimaradt jelenete. Egyszer láttam egy nagymamát kizuhanni a mászókából.

***Ha többet akarsz látni a családunkból, akkor kövess Instagramon vagy Facebookon!

A mi játszónk viszont ugye kulturált, ezért sokkal hamarabb és könnyebben kialakul az ún. szülői köszönés (=az eredetinél egy oktávval feljebb, fejhangon köszönsz, kínosan ügyelve, hogy a legkisebb újszülött esetén is többet számban, sziasztok-ot mondj, ezzel jó benyomást téve a többiekre). Ilyen közegben mi kevésbé ügyelünk a játékainkra, mert számíthatunk rá, hogy visszahozzák. Ember, a játszótér önálló facebookcsoporttal rendelkezik!

A játszótér királya lehetsz egy doboz aszfaltkrétával

Ez alapján talán az lenne a meglepő, ha nem osztaná meg mindenki a játékait. Ez persze nem természetes, legfőképp a gyerekeknek. Pedig nagyon praktikus dolog a közösködés, mivel így tizedannyi játékból megoldjuk a délutánt. Néha süteménnyel, banánnal is kínálnak, és bár nem csapolt sör, én is elfogadom.

A szezon elején és közepén mindig veszünk egy-egy adag homokozószettet, amit bedobunk az közösbe, illetve a nem használt dömperek és traktorok is ide kerülnek néhány hónap  után. Ami egyszerre különös és megnyugtató, hogy a srácok nem verik meg azt, aki az ő régi játékaik felé közelítenek, pedig azt hittem, azután is ragaszkodnak majd hozzá, hogy kitettük őket a térre.

Az a drága kismotor

Ami viszont mindenkit utolér: amikor a nagy becsben tartott (12 gyerek által csapágyasra koptatott) kismotort szeretné elvinni valaki, amire a gyerek fél órája rá se nézett. Ahogy megérinti valami vigyorgó kisgyerek, a miénk szolgálatba helyezi magát, felugrik, és jelzi, hogy ez nem fog menni, az az ő játéka. Mindig a saját gyerekem lesz az első, és épp ezért nem hagyjuk, hogy csak azért használja a játékát, mert valaki másnak is megtetszett. Ezt elmondjuk neki, meg azt is, hogy ha szeretne menni, hát menjen, de ne legyen irigy. A csoport így tud jól működni, ráadásul nem kell egész délután turbószülőkkel veszekedni, hogy ki adja oda kevésbé a játékot a másik pockának.  

A nagy játszótéri közösködéshez persze olyan játékot kell levinni, ami bírja (a távirányítós autó nem bírja, azt az első kisgyerek agyontapossa).

Azért azt tegyük hozzá, hogy ez nem egy hippi közösség, nem ülünk mezítláb, lomtalanításkor kidobott gombás takarón, kumbájázva, egymás bioborát szürcsölve.

Egyszerűen mindenki tudja, hogy nem kell kitépkedni a másik kezéből a játékot, hiszen úgyis visszakapja.

Életre nevelés

És mi van, ha nem így működik az élet? Az egyik sokgyerekes anyuka mesélte, hogy náluk a legidősebb mindig szétosztja az iskolában, mivel a testvérek miatt neki ez a természetes. A többiek viszont visszaélnek ezzel, vagyis ez a kedves szokás árt a gyereknek. Nálunk egyelőre működik a megosztás, sőt múltkor Zsigmond húzott egy nagyot. Amikor egyedül akart labdázni, és jött egy random kishaver, hogy elvegye, nem felrúgta, vagy sírni kezdett, hanem hozott egy motort, és azt adta oda elterelésképp. Nagyon büszke voltam rá.

És egy dolgot nem hagyhatok szó nélkül: sok disznóságot elkövettem már, de nincs köztük a játszótéri zsúrszervezés. Én is örülnék, ha lenne egy nagy, fás placc, ahova meghívhatom a barátokat, hogy vasárnap délután beborozzunk, de attól tartok, a torták, a lufik és az extra játékok igencsak megszopatják azokat a szülőket, akik nincsenek meghívva. Egyszer kibérelték a játszótér felét az önkormányzattól, és légvárat hozattak. Ilyenkor szívás a játszótéri gyerekek és szülők élete. Mehetsz haza takarítani a gyerekkel. *