Sokan kérdeztétek (*senki), hogyan tudok a gyerekek mellett dolgozni. Mindig mentegetem magam a témában. Gyerekkel vagy otthon? Igen, de azért pénzt is keresek. Dolgozol? Igen, de a legfontosabb, hogy a gyerekkel én vagyok otthon. Ez az én gondom, viszont az elmúlt fél évben sok emberrel találkoztam, aki dolgozott vagy próbált dolgozni kisgyerek mellől. Na, nekik és másnak sem adok hasznos tanácsokat, mert annyira nem vagyok okos, viszont szívesen mesélek. Ez nekem is segít feldolgozni azt, amit a napi pörgésben nem lehet. Másrészt, ha látod, hogy nekem hogy megy, te talán tudni fogod, hogy ügyesebb vagy, esetleg nálam is bénább. Azt fontos tudni, hogy szövegírással és digitális projektekkel foglalkozom, vagyis ugyan van vele feladat, de itthonról tudok dolgozni.

Egyre könnyebb megválaszolnom a címbeli kérdést, ahogy közelítünk a féléves ellenőrzőponthoz. Mármint fél éve maradtam itthon Zsigmonddal, a kisebbik fiammal, a feleségem pedig visszament dolgozni. Arról már írtam, hogy kábé hogyan alakult ki ez a dolog. Azért csak kábé, mert még kell pár év, mire egy mondatban össze tudom foglalni, hogy mi történt. Most csak zavarosan utalgatnék, ellentmondanék és mentegetőznék, ennyire már rájöttem fél év alatt. A három hónapos státusz segíthet abban, hogy mi és hogyan zajlott addig.

Nem is rossz!

Talán nehéz elhinni, de ilyen zavaros előzmények után remekül alakulnak a dolgaink. Na nem olyan „nézd, hogy mutogatja, milyen szép minden, biztos romokban az élete” módon, hanem csak olyan küzdős-valóságos módon. Az elmúlt időszak küzdelmei árán elértük, hogy a család ugyan nem tud az egyetlen lenni, az első viszont igen. Az elsőség azt jelenti, hogy majdnem minden ébren töltött órájában Zsigmonddal tudok lenni, illetve a nagyobbik gyerekkel, Somával, és bár már több mint tíz éve együtt vagyunk, igen, a feleségemmel. Most ez a dolgom, és ezt választottuk néhány hónappal ezelőtt.  

Az ügyfeleknek nem tudok bármikor a rendelkezésére állni, de amikor elkezdek túl sokat dolgozni, meg „zsigmondléccives, apának most dolgoznia kell”, akkor vissza tudom rángatni magam a valódi feladatomhoz. Zsigmond az első, de ha mégis olyankor kell dolgoznom, amikor ébren van, akkor az alábbi két lehetőség miatt lehet:

  1. Azért kell dolgoznom, mert az ügyfelek baráti vagy kevésbé baráti módon a fejemen ugrálnak. Ez általában akkor történt, ha rosszul tárgyaltam le az együttműködést, vagyis nem tisztáztuk, hogy nem mindig tudok elsőre ugrani.
  2. Zsigmond nem alszik, pedig jól kialakult, mikor kéne: ekkor nincs mese, ki kell kapcsolni a gépet, és menni, mert ez nem különleges alkalom a másfél éves gyereknél, hanem a normál üzemműködés (ti. a gyerek néha csinál olyat, amire nem számítok).

Mindenkinek menne?

Tehát az ügyfelek megvárnak, Zsigmond pedig vagy szót fogad, vagy pedig mosolyogva hagyom összeomlani aprócska vállalkozásomat. Akkor miért nem csinálja mindenki így?

  1. A munkám tényleg olyan, hogy a délutáni és esti alvásidőben tudom végezni, itthonról, amiben a feleségem is partner.
  2. Tök jó fejek az ügyfelek, megértik és elfogadják, hogy milyen helyzetben dolgozom.
  3. Ügyesebben osztom be az időmet, nem vacakolok annyit, mint korábban.
  4. Tanultam én is az elmúlt időszakból, mivel nem mindig voltam ilyen bölcs. Előfordult, hogy üvöltöttem a másfél éves fiammal, mert valami apróságot elkúrtam, és azonnal javítanom kellett, a kicsi viszont pedig odajött hozzám, mint egy barátságos vizsla, aki vigasztalni akar. Ezekre ő remélhetőleg nem fog emlékezni, én viszont mindig, és eléggé utálom magam ilyenkor ahhoz, hogy ügyesebben kerüljem a kapkodást és a feszültséget.

A következő részben arról mesélek majd, hogy mit akarok a munkától, mitől féltem legjobban, és visszamegyek-e heti 40 órába, amikor mindenki bekerült a köznevelés rendszerébe, óvodába, bölcsődébe.

A második részt itt olvashatod, a harmadikat pedig itt!


***Ha többet akarsz látni a családunkból, például hogyan utazik a nagyobbik vonaton, vagy extrém sport – hogyan eszünk mandarint, kövess Instagramon vagy Facebookon!