Utazás gyerekkel messzire! Hát belevágtunk. Nagyszámú kétórás utazás után fogtuk magunkat, és kocsival nekivágtunk Erdélynek négyesben. Múltkor megírtam, hogy mire számítok, és hogy mivel készülünk a túrára. Nem bántuk meg, de legközelebb okosabbak leszünk.

Előkészület kicentizve

Például következő alkalommal az indulás előtti napokban talán már nem pakoljuk át a lakást, hogy tavaszi üzemmódba váltsunk. Nem is vállalok majd el minden munkát -pedig részben abból utazunk. Ez sajnos már nem a boldog kétezres évek, ahol elég volt fél hátizsák ruha egy hét fesztiválozáshoz. Nem indulsz el 10 perc pakolás után, szállás nékül. amit indulás előtt 10 perccel dobtam össze. Itt idő és tervezés kell, és most egyikből se jutott sok. Az már csak távoli ábránd, hogy az indulást megelőző napokban megtanuljam a wikipédiát, ezzel plántálva a tudást és a kíváncsiságot az erre nyitott családtagokba. (A feleségem nincs ezek között, szerintem már szagról megérzi, amikor okoskodni tanítani akarok, és ilyenkor bezárja a fülét és csak hümmög).

Maradt a kapkodás, de azt kell mondanom, így is elég higgadtan hoztuk le a kétszer nyolcórás utat. Leszámítva az indulást, amikor majdnem megütött a guta pakolás közben. Fél 6-kor láttam hozzá, hogy 6-kor elindulhassunk, amiből 7 óra lett. Mi az az egy óra egy hétvégéhez, sőt egy élethez képest, igaz?! A szart.

Egy óra induláskor olyan, mint máskor egy év. Lassú, fájdalmas, eredménytelen óra volt. Nem segített, hogy esett az eső, vagyis nem pakolgathattam csak úgy a táskákat a földön. Még a fogaim közül is egy forraló lógott ki, hogy semmi ne ázzon el.

Mert azt is pakoltam, hogy biztosan tudjunk éjjel is italt készíteni a kicsinek.

6 óra helyett 8

Az indulás után hamar rendbe kerültünk, faltuk a kilométereket és a rágcsákat, és ripsz-ropsz eltelt két óra, amikor megálltunk pihenni és fárasztani az autópálya mellett. Az út maga jól telt, sőt kifejezetten jól, mivel a srácok egyszerre aludtak, amikor ébren voltak, akkor pedig nyugiban ültek. Megállókra így is szükség volt, így a waze elméleti 6 órás útját végül 8 óra alatt tettük meg úgy, hogy menet közben ebédeltünk. Még maradt időnk sétálni egyet, inni egy sört a Gondűzőben, és belelépni a hatfokos itatóba a falu közepén (->Zsigmond).

Jó döntés volt, hogy kértünk félpanziót, egyszerűbb volt, mint éttermet keresni, esetleg főzni. A szállás nagyon olcsó volt, és egészen pofás volt, és mivel ügyesen pakoltam babaőrt, tízkor, amikor a srácok már aludtak, le tudtunk menni inni egy sört a patakcsobogásos-holdfényes éjszakában. Kívülről talán úgy néztünk ki, mint két segédmunkás, akik hurkás kabátban isszák a dobozos sört, de ez nekünk ez egy különleges és ritka romantikus program volt.

Esőben sóbánya

Másnap sikerült a romantikus patakba is belelépni (->Soma), majd a szar időt kihasználva elmentünk a Tordai Sóbányába, többek között azért, mert Soma bányász szeretne lenni. Ahogy a feleségem mondta, ez egy óriási sószoba. Elég tömör megfogalmazás, de mivel egy 80×40 méteres óriási barlangban lehet tekézni és csónakázni, így azt hiszem, helytálló a megállapítás. Ránk is fért a só, mivel Zsigmond ekkorra visszaesett, és ismét elég beteg lett.

Azt hiszem, a hétvége felénél jutott eszembe először, hogy indulás előtt még aggódtam, hogy lesz-e elég program. Vagy azzal az öt játékautóval fogunk vergődni a szobában, amit hoztunk, mert nincs mit csinálni. Szerencsére egy percig nem voltunk program nélkül. Sétáltunk, másztunk, jókat ettünk, sőt a srácok vasárnap reggel egy órán keresztül nézték az ablakból a szomszéd állatait és kertjét. Én pedig egy órán keresztül néztem ugyanezt -pakolás helyett.

Végső soron nem tudom, hogy mennyire a srácokon múlt ez, de a Székelykő tövében bármikor elég volt felnézni, és pár percig biztos, hogy semmi nem jutott eszünkbe, csak lebegtünk. Korábban kétszer jártam itt, és azt hiszem, meg akartam mutatni ezt a gyerekeknek és a feleségemnek. Jól sikerült a dolog, az akkori élményeim most már kicsit az ő élményeik is.

Jobb, mint reméltük

Hazaúton tettünk egy kis kitérőt, és be tudtunk ugrani a szüleimhez egy családi születésnapra, a srácok 2 óra alatt szétverték a kertet, a nagyszülők pedig elégedetten nézték végig. A jóslataim kábé bejöttek, gyönyörű helyeken jártunk, a fiúk és a feleségem is nagyon jól viselte az utat, amiért mindhármuknak hálás vagyok. Az alvás jobb volt, mint vártuk, a költségek sem szálltak el, úgyhogy a terv összejött, volt egy nyugodt utazós hétvégénk négyesben.

Legközelebb is megyünk, de nem ilyen távra, inkább csökkentjük a kocsiban töltött időt.

A hepiend azért nem teljes, mert egyrészt az utolsó fél órára mindenki elfáradt, és azon is össze tudtunk veszi, hogy a másik levegőt vesz, de ez a kisebbik gond. Zsigmond éjjelre nagyon szarul lett, úgyhogy három napot a János kórházban töltöttünk, de már ki is engedtek minket, úgyhogy ezt majd legközelebb mesélem el.

Torockó viszont még mindig fantasztikus, az emberek kedvesek, még akkor is, amikor kanyarodás közben véletlenül rájuk dudálok (érzékeny a duda, na). Nagyon jókat ettünk, a hegyek csodálatosak, úgyhogy kiváló program, gyerekkel is.

***Ha többet akarsz látni a családunkból, például hogyan esszük a szalámit a buszmegállóban, vagy hogy néz ki a kicsi úszószemüvegben (hülyén), akkor kövess Instagramon vagy Facebookon!