Egy kicsit tele a zsákom az önterápiával és a szüttyögéssel, ezért inkább mesélek a szülésről. Apás szülés volt, így közelről láthattam, hogyan lesz a boldog tervezésből órákig tartó kemény küzdelem.

*Megjegyzés: láttam nagyon szép fotókat a szülés utáni pillanatokról. Azok szerintem két héttel a szülés után készültek, egy erre a célra bérelt kórházi szobában. Ez nekünk nem jutott eszünkbe, ezért csak olyan fotónk van, amin az őrülttudós-hajú feleségem egy félig megpucolt narancsot tart a mellkasán, amit egyébként egy nagymama-hálóköntös fed.

Kezdődik a tánc

Szerda este, 38. gesztációs hét. Hetek óta nem utazunk, nem iszom. A feleségem szerint bakfitty, még egy darabig bent lesz a gyerek. Ennek megfelelően 12 óra múlva el is folyt a magzatvíz. Soma olyan rendes gyerek volt már akkor is, hogy egyrészt a mosdóban ment el a magzatvíz, másrészt október 23-án, így apának nem kellett a parkolásért fizetni a vajúdás óráiban. 14-16 éves koráig örülni fog, hogy aznap nincs iskola. Onnantól viszont minden évben arra gondol majd, miért nem egy nappal hamarabb született, mert akkor a születésnapi másnaposságra lenne egy ingyen napja.

Én ezen gondolkodtam, a feleségem pedig hívta a szülésznőt, aki nélkül egyébként sehova. Bocs, doktor úr, de a nagyobb munkát úgyis ő végzi az üvöltöző nőkkel – mármint ideális esetben. Móni Szülésznő megismételte, aláhúzta, hangsúlyozta, hogy ne szaladjunk be rögtön, várjunk, amíg sűrűbb lesz a fájás. Aztán csak fekszünk a kiváló egészségügyben órákig, miközben vadidegen asszonyok végzik a fent említett üvöltést, amitől mindenki vajúdása nehezebb.

Ezt profin hoztuk, nem kapkodtunk, és én még mindig az ingyenes parkoláson gondolkoztam, amikor az ünnep miatt üres várost átszelve befordultunk a terhesség hónapjai alatt oly sokszor látott Tömő utcába, ahol akkoriban székelt a SOTE II-es klinikája. Hehe, nem tudtam megunni a gondolatot, hogy nőgyógyászati központot tettek a Tömő utcába, érted. A bennem élő kefebajszos asztalostanuló mindig jót derült ezen, pedig elég sokszor jártam itt, megunhattam volna.

Nem terhes terhesség

A terhesség hónapjai csodásak voltak, a feleségemet minden nap elvittem dolgozni, délután pedig mentem érte. A doki azt mondta az első, márciusi találkozásunkkor, hogy az influenzajárvány ideje alatt hagyja ki a feleségem a BKV-t, ha tudja. Edzett őrkutyaként komolyan vettem ezt, és azt kell mondanom, fantasztikus volt minden nap együtt menni. Egyrészt jól szórakoztam azon, hogy a hatodik hónapig minden reggel, indulás után 10 perccel összeöklendezett egy nejlonzacskót. Másrészt jó volt nézni, ahogy népligeti szipusokat megszégyenítő módon vonzódott minden kétütemű robogóhoz, és a brit legénybúcsús fiatalok szórakoztatására létrehozott Trabant-flottához, mivel az ő terheskattanása a benzinfüst volt. Az sem mellékes, hogy minden vizsgálaton ott tudtam lenni, és a lehetőségeknek megfelelően én is részese voltam a terhességnek, nem csak az első 6 percének.

A szülés napján a feleségem már nem hányt, aminek kifejezetten örültem, mert amikor reggelit kért, az ünnepi hangulatban 890 forintért vettem egy zsömlényi méretű pisztáciás kroászant. Az autó közben megállt, elhaladtunk a cigiző kismamák mellett, majd jeleztük, hogy jöttünk szülni. Minden kellemesen haladt, egy négyfős vajúdóba kerültünk. A feleségem még jól volt, jött a gép, ami azt mondta, hogy haladunk előre, közeleg a születés csodája. Pár perc múlva már a feleségem is ezt mondta.

Emlékszel, amikor azt említettem, hogy az első gyerekkel kár sietni a kórházba, mert úgyis órákig csak fekszel majd az üvöltöző nők között? Kiderült, hogy most velem volt az üvöltöző nő.

A többiek csendben feküdtek, tűrték a sorsukat, mi pedig egyre inkább átalakultunk egy Hugh Grant-féle szülős vígjátékká, ahol anyuka alacsony(nak tűnő) fájdalomküszöbbel vajúdik, apuka pedig jól szórakozik anyukán.

Fogynak a társak

Először csak az egyik anyukát vitték ki, aztán a másikat, végül jött egy nővérke, bemosolyogott a szobába, majd kívülről becsukta az ajtót. Én megértem, ekkorra már igen gyakoriak és igen hangosak voltak az üvöltözések. Épp azon gondolkodtam, hogy van-e kontakt a Vatikánhoz, hátha tudnak egy megbízható ördögűzőt a kerületben, amikor lépést tévesztettem, és az apás szülések nagy hibáját követtem el: úgy kezdtem egy mondatot, hogy „tudom, hogy fáj, de ….”. Kiderült, hogy ezt nem érdemes mondani, mert teljes joggal üvöltötte vissza, hogy nem tudom, hogy mennyire fáj.

A gumilabdán tusolás jót tett, sokat enyhített a fájdalmán, de ekkorra már a szülésznő is bejött a zuhanyzóba, hogy ne üvöltözzünk annyit, mert így nem marad erő nyomni. Ezt persze mondhatta Rosemary-nek, aki ekkorra már többször eltervezte, hogy megfojt a zuhanycsővel.

Ezután viszont már ment a feleségem szülni, és én is vele. Sokat nem gondolkodtunk az apás szülésen, de valamiért úgy éreztem, jobb, ha bent vagyok. Például nehezebben cserélik el a gyereket, ha én is ott vagyok. Azt hiszem, nem tudnék úgy élni, hogy megvan az esélye annak, hogy elcserélték.

Tudod, csak ülök a játszótéren, nézem a fiamat, aki vörös és kék szemű, ahogy egyikünk sem, eszi a macskaszart és arra gondolok: igen, tuti a miénk, de azért követnem kellett volna a szülőszobában.

Másrészt azzal, hogy bent voltam, mindig tudtam, hogy mi történik, és a feleségemnek is sokat jelentett. Néha nem engednek be, akár a kórház baromságai miatt, akár orvosi okokból, de én örülök, hogy bent voltam. Ha te viszont nem mész be, azt is megértem, azért történnek ott komoly dolgok!

Csak a szűk család: 12 fő

Mivel hozzájárultunk, hogy a jövő szakorvosai is bejöhetnek tanulni, ezért egy adott pillanatban 12-en nézték az elcsigázott feleségemet, aki amikor szülni már nehezen tudott, üvöltözési kedve még akkor sem csökkent. Aztán már nem csak kisdokik voltak, hanem a főorvos is. Kiderült, hogy a gyerek félúton megállt, és kijönni nem tudott, visszamenni sem, de hát középen csak nem maradhatott, igaz?! A doki 21. századi űrtechnikát vetett be: kérte a kedvenc, 41 éves, törött karfás székét, amire felállt, majd két tenyérrel, préselő mozdulattal kinyomta a gyereket a feleségemből. Előtte egyszer leesett, de fürgén visszaugrott, és már meg is volt Soma.

2014. október 23-án, 11:43-kor kijött ez a kis lila csoda, én elvágtam a köldökzsinórt, és amikor a feleségemre tették, néhány másodpercig tényleg úgy éreztem, csak mi hárman létezünk a világon.

Percekig nem tértem magamhoz, amikor a kezembe adták. Ez először csak egy amolyan fordulat volt a megindultságomra, majd hamar majdnem tényleges ájuláshoz vezetett. Mondtam, hogy nem bírom a vért? Na, a szülőszobán sok a vér. Ezért elkezdtem fakulni, csorgott rajtam a hideg verejték, majd már ülni is nehéz volt, ezért megkérdeztem, hogy át tudná-e venni a gyereket valaki, mert mindjárt elájulok. Eleinte sokat gondolkodtam, hogy ha még fogni sem tudom az ötperces gyereket, akkor mi lesz később, amikor fegyelmezni, tanítani, óvni és terelgetni kell? A jó hír az, hogy az eltelt négy és fél évben nem kellett csupavér orvosi szobákban helyt állnom. Így ha gyengék is az ilyen képességeim, eddig egész jól elvagyunk nélküle.

A drága asszony

Vizslaként követtem a gyereket a szomszéd szobába, ahol senki nem volt, így legfeljebb egy székkel lehetett volna elcserélni. Ekkor becsomagolták, megkapta az első névtábláját, majd újra a kezembe nyomták a kötözött sonkát. Csak néztem és ámultam, nem tudtam betelni az élménnyel. A bőre vörös volt, lila a körömágy, és állcsúcsig be volt bugyolálva. Na, ő még mindig jobban nézett ki, mint a feleségem, aki ahogy mondani szokták, elkészült az erejével. Arcán ezer piros pötty, ezer helyen pattant el a hajszálér az erőlködéstől, és semmi ereje nem volt. Amikor a helyszínre érkező anyósomat meglátta, csak azt kérdezgette, hogy miért nem szólt neki, hogy ez ilyen kurvára fáj.

Ez a drága asszony bruttó 5 óra alatt világra hozta ezt a gyereket. Sőt olyan kemény, hogy azóta még egy gyereket világra hozott, az viszont 3 óra alatt. Fű, ott is volt ám dili! A teljes 9 hónap fantasztikus élmény volt, és az utolsó órák is igen különlegesre sikerültek. Hihetetlenül hálás vagyok neki mindezért, és mindig is csodálni fogom az erejéért!

***Ha többet akarsz látni a családunkból, pl. ahogy a gyereket dobálom mackóban , akkor kövess Instagramon vagy Facebookon!