Évekig tanultam bonyolult dolgokat a jogon, papírom van a Stanfordtól szervezetanalízisből, évekig dolgoztam és vezettem minisztériumban. De néha egy egész délelőtt is kevés, hogy tápszert és gyümölcsöt vegyünk, ebédet szerezzünk, és megírjak két emailt.

Múltkor az étkezésről írtam, aminek a Facebookos posztjánál nagyon sok támogató gondolat jött.  Ez sokat jelent, mert bár nyilván csinálhatnám jobban is a dolgomat, mégis megnyugtató, hogy más is tud káoszolni. Amit akkor, illetve most leírtam, bármelyik anyukára igaz lehet. Csak az ő esetükben kevesebbet foglalkozunk ezzel.

Az anyukákra azt mondanánk, hogy ‘de hiszen ez a dolguk, ezt gyakorolják, ez maga az anyai ösztön’. Lónak a farát! Ez mindenkinek küzdelem lehet, és ez független attól, hogy férfi vagy nő. Legfeljebb valaki rosszabbul csinálja (én), valaki jobban (mindenki más).

A szervezés során azt szeretem, amikor egyszerre zajlanak az események: megy a mosás, amíg eszünk, egy úton megejtjük a DM-et és szerzünk vacsorát. Dolgozom, amíg alszik a gyerek, képességfejlesztünk Zsigmonddal, amíg csöpögnek az edények. Eddig azt hittem, csak így lehet, katonásan és eredményesen, de valóság sokkal keményebb, ha egy másfél éves a szervezési igazgató.

A tervek és a valóság

Persze lehet azt mondani, hogy az történik, amit a szülő mondd, hiszen ez a normális. No igen, ezt aláírom, és biztos lehet így is, de nekem nem ez a módszerem. Az én módszerem szerint egyrészt nem mindig azt történik, amit elterveztem, másrészt van, hogy rosszul tervezek. Meséltem már arról, hogy mindenről úgy tudom, hogy fél órával hamarabb meg tudjuk csinálni. Aztán persze futás a vége, meg délután fél 3-kor eszik a gyerek, miközben két órája aludnia kérne, én pedig fejben próbálok interjút írni.

Másrészt előfordul, hogy az élet közbeszól. Úgy értem Zsigmond, Zsigmond szól közbe. Például nem 7-kor kel, hanem fél 6-kor. Vagy elalszik ebéd helyett. Vagy a feleséged elviszi a kulcsod. Esetleg leesik a hó, és a bánatnak van kedve vásárolgatni az étkezés elejéhez vagy végéhez kapcsolódó dolgokat. Inkább szánkózunk ebédig. Ilyenkor újra kell tervezni, ami azt jelent, hogy “majd holnap megcsináljuk”. Ez elég egyszerű feladat, kivéve akkor, ha másnap sem jön össze a dolog.

A terveken túli élet azt is jelenti, hogy néha nehéz visszaváltani a kapkodásból, a görcsös Hatékony Naptervezésből. Ilyenkor magam körül pörgök, mindig úgy érzem, hogy valami fontos melót nem intéztem el, hogy meg kéne írnom egy anyagot, ami két hónap múlva esedékes, fel kéne fúrnom a függönykarnist és el kéne végeznem egy egyetemet. Elvégeztem a feladatomat, de nem tudok megállni. Erre mondják, hogy olyan, mint a sprint, aminél amikor beérek, 20 méterrel hátrébb rakom a célvonalat.

Ez nem csak nekem káros, hanem a családnak is.
De miért nem megy jobban?

Azt hiszem, ez más megvilágításba helyezi a gyereken kívüli életet is. Ez az eredmény nélküli, haszontalan pörgés a munkában is fontos, mert nem lehet minden apró hiba miatt őrjöngeni, nem lehet minden apró vackot órákig gyászolni. Ha elrontottam, hát újra csinálom, vagy egyszerűen azt mondom, szívás, ezt elkúrtam. Persze nem ok nélkül idegeskedek, nem véletlenül vagyok dühös, amikor valamit nem sikerült összehozni: ez talán a felelősség miatt van, és ilyenkor megtelik a fejem, és annyira jól akarom csinálni, hogy szarul csinálom.

Az elmúlt három hónapban sokat tanultam arról, hogy mennyire kell kontrollban lennem, hogy mennyire fontos, hogy mindenről úgy tudjam, én irányítom. Rugalmasabb lettem, vagy amikor nem vagyok rugalmas, azok a nehezebb napok.

Kérem azokat, akik hasonlóan rosszul állnak, jelentkezzenek, akár itt, akár az instagramon! Akiknek pedig jobban megy, mondják el, hogyan csinálják!