Eltelt 3 hónap, amióta az apaság az első számú munkám. Ugyan nem tűnik soknak, de ha felforgatod az életed, azért néhány dolog már kiderülhet ennyi idő alatt is. Fehér köpenyt húzok és kikérdezem magamat, hogyan változott négyünk élete, amióta a feleségem gályázik, én pedig intézem a gyerekeket.

Nem könnyű a magamba nézés, de ehhez az embernek nem kell otthon maradnia mosogatni és pelenkázni. Ezt megtehettem volna korábban is, és talán az sem véletlen, hogy nem 1 vagy 2 hónap után mérem meg magam, de félre a múlttal, most megvizsgálom, hogy néhány fontos mutató alapján milyen a helyzet a kezdéshez, október 15-höz képest. Erre számítottam? Elégedett vagyok? Döbbent? Menekülnék? Túl sokszor szaros a kézfejem? Ennek méréséhez random módon összegyűjtöttem témákat (valójában nagyrészt a Sims hasonló célú mutatóit használom), amik alapján valahogy mérhető az emberi elégedettség, akár a sajátom, akár a családé.

Létfenntartás: minden szükséges rendszer operál, mindenki él, mindenkinek minden végtagja megvan, és csak egyszer voltunk a kórházi ügyeleten Zsigmonddal. Utóbbi egyébként meglepő szám, tekintve, hogy a másfél éves artista bármiféle veszélyérzet nélkül mászik fel dolgokra, bravúroskodik és ugrál. Egy igazi kismajom, aki valószínűleg extrémsportokkal szórakoztat majd minket.

Gyerekek állapota: szépen lassan hagytuk Somának, a nagyobbiknak, hogy rájöjjön, apa van otthon, ő szórakoztatja Zsigmondod, de egyelőre nem látszanak féltékenységi tünetek. Zsigmond, mint említettem, egy igazi vadember, aki uralma alá hajtja a környezetét, viszont még mindig csak annyit beszél, mint én franciául, és attól tartok, nem fejlesztem eléggé. Ez komoly aggályom, és igyekszem is tenni ellene, de ez azzal is együtt jár, hogy nagyon önálló és ügyesen leköti magát. Valamit valamiért.

Párkapcsolat: ebben nincs nagy fejlemény, még mindig csak a nejem van, többre nem is lenne időm. A kapcsolatunk erős, ami kurva nagy szerencse, mert őszintén szólva, azért van pár dolog, ami próbára tudja tenni. Annak ellenére, hogy mindenben támogat a feleségem, nehezek voltak az első hetek, és időről időre most is tudok úgy hisztizni, mint egy szerető az ’50-es évek Amerikájában. Elvárok dolgokat, amiket nem mondtam, apróságokon balhézok, provokálok.

Ez nem az a támogató hozzáállás, amit a feleségem megszokhatott tőlem tíz év alatt, és voltak is kemény ütközeteink. De mint mondtam, erős a kapcsolatunk, és van valami olyan láthatatlan, mégis stabil alap, amelyhez vissza tudunk térni, ha megsértődök, mert reggel levette a telefonomat a töltőről.

Munka: egy héttel azután, hogy Olgi visszament, és kiszámoltuk, mennyi bevételünk lesz, eltűnt a matek fele. Itt egy soha meg nem érkező visszahívás, ott egy gyeses elszúrás, amott egy visszamondott idióta, mert többet ilyenekkel nem dolgozunk. Az nehéz volt. De a régi kapcsolatok megmozgatása elképesztő dolgokat hozott, például egy hónap alatt 25 interjút készítettem, amit nagyon élveztem, és egyrészt jó pénz volt, másrészt teljesen kifacsart minket, mert folyamatosan rohanásban voltunk. Nagyon jókor jött, mert a nyári tücsökhegedülés miatt hideg tél elé néztünk, ez azonban visszatett minket a sínekre (kösz). Még egy-két munka bejött, amivel el tudtam kezdeni építeni a vállalkozásomat, és ha minden jól megy, ezen az úton folytatjuk.

Szabadidő: nem olvastam ki a házi könyvtárat és nem ment tönkre a mobilvincseszter a sok filmezéstől, de egy nagyobb könyvet elolvastam, és egy évadnyi sorozatot is megnéztem. Meg persze altatások közben megtanultam az Instagramot. Összességében igyekszem magamat fejben frissen tartani.

Stressz: tizedannyi savlekötő cukorkát szopogatok, amióta itthon vagyok, és ez nem véletlen. A küzdelem nem kevesebb, a gyerek életben tartása mellett kell munkát szerezni és dolgozni. Viszont azzal, hogy komoly döntést hoztunk, jobban érzem a dolog súlyát. Nem hagyhatom, hogy folyton idegeskedjek, hiszen erre vágytam, ezt akartam: dobbantani és családdal lenni.

Ez azonban még mindig nem a skandináv sztori, ahol a fővárosi örökölt lakásban él a család a feleség 5000 eurós fizetéséből. Mindketten kellünk hozzá, hogy menjen a bolt, de ez nem jelenti azt, hogy pokol az életünk. Ez az egyik legnagyobb tanulsága az elmúlt időszaknak: lehet másképp is!

Étkezés: hát egyelőre nem vagyok sztárszakács. Rendelem a kaját, így nem halunk éhen, de nem is hullik ki a hajam. Egyik héten nagyon mentem, háromszor is főztem. A kicsi sokat fejlődött az evésben, de még mindig nagyon óvom, hogy ne egye le magát. Ilyen vagyok, bocs. Ennek megfelelően még mindig leeszi magát. Talán rá kéne hagynom, és szórja meg a lakást spenóttal, hiszen az a dolga.

Komfort: Ha nem alszik Zsigmond, lefekszem mellé a habszivacs játszószőnyegre, és ott alszom tovább. Egyszer annyira fáztam, hogy a pelenkázó alátéttel takaróztam. Az nem komfortos.

Hólyag: a legkisebb helyiség még mindig kiváló pánikszoba; ha bármi gond van, oda be lehet menekülni. Zsigmond elfogadja, hogy nem jöhet be, de mindig ijesztő, amikor rájövök, hogy öt perce nem hallottam zajokat. Ő még nem szobatiszta, én még igen.

Energia: amióta a feleségem jár dolgozni, én kelek éjjel, és az éjszakai ébredéseket (kétszer, minden este) eleinte jobban bírtam. Amióta többet kell dolgozni fektetés után, és éjfélkor, egykor fekszem le, már nehezebb a működés.  Szerencsére néha átveszi az ügyeletet. Délután hasonló okokból nem alszom, ráadásul sajnálnám is az időt alvásra használni. Néha elmegyek szaunázni, az sokat segít.

Móka: na az van. A srácok rengeteget mókáznak, és ezeknek egyre kisebb része az, hogy megpróbálják kinyírni magukat vagy egymást, nagyrészt normális játék. Ebbe bevonnak minket is, és mivel délután fél 5-től együtt vagyunk, így elég sok a kacagás. A tél miatt be vagyunk zárva, de azért van történés így is.

Társasági élet: a feleségemnek nagy váltás, hogy négy év után ismét nap mint nap bejár egy helyre, egy közösségbe, ezért nem lehet elég hálás nekem (nincs mit). Én ezzel rosszabbul állok:

a munka és az utána való rohangálás brómos teaként hatott a partizási libidómra. Pedig ha valami kell egy otthon ülő szülőnek, az a társaság. Éppen ezért amint összecsuktam a gépet, indulok a sarki kocsmába egy szakmai rendezvényre.

Telefonon próbálom tartani a kapcsolatot, de a férfiaknak aktivitás kell, közös élmény. Lehet, hogy beszerzek egy pofás kávégépet, és itthon fogadom a vendégeket.

Higiénia: két hónap késéssel jutottam el fodrászhoz, ezért úgy néztem ki, mint egy hobo, akit keresnek a rendőrök. Nem vettem észre (=nem érdekelt), hogy megnőtt a szakállam, ezért úgy néztem ki, mint Kossuth Lajos, piros mackónadrágban, székletsemlegesítőzsák-szagú kézzel.

Házimunka, környezet: mindig azt mondtam, hogy egy igazi férfi néha képes nő lenni. Eddig is próbáltam besegíteni a házimunkában, és megtalálom a szépséget a káosz felszámolásában. Kezdem átvenni a házimunkát, ami azt jelenti, hogy már kétszer megrepedt a bőröm a mosogatástól. Ritkán van mosás, de akkor két napig megy, de nagytakarítást még nem csináltam.

Összefoglalva: az első napon, ahogy becsukódott a feleségem után a bejárati ajtó, egy kis ürességet és félelmet éreztem. Aztán megetettem Zsigmondot, játszottunk és mire észbe kaptam, elment a nap. Félelem azóta nincs, kaland, tehetetlenség, aggodalom és túl nagyot akarás viszont van, de ezt is kezeljük. Igyekszem az ingereket feldolgozni, amihez sokat segít, amikor megosztom az életünket, itt vagy az instagramon, és érkeznek visszajelzések.

Elismerésem azoknak az anyukáknak, akik nem ünnepeltetik magukat blogokon, hanem csak csinálják a dolgukat, méghozzá jól. Minden apa menjen haza, vigyen egy virágot, és köszönje meg a párjának, hogy rendben tartja a családot. Az apaság sem az, de hajlamosak vagyunk csak magunkra figyelni és mindent adottnak venni.