Nem tudom eldönteni mindenről, hogy helyes vagy nem, hogy ihat-e bort a terhes anyuka, vagy hogy rugalmas kendő vagy csatos hordozó, de azt biztosan tudom, hogy kurva drága. Nem tudom, hogy az én gyerekem átjöhet-e aludni hajnalban, vagy hogy letöltendőt kapok-e, ha Autókereskedőket nézünk a kicsivel reggeli közben. (Ráadásul én etetem, pedig lassan már egyedül kéne ennie).

Amit viszont biztosan tudok, hogy az apaság nagyon jó dolog. Akkor is, ha nem tudatosan csinálom, de ha figyelek arra, hogy jelen legyek és hogy meg is éljem a dolgot, akkor pedig különösen.

Persze könnyen túlbuzgó pojáca lehetnék, aki anyább akar lenni anyánál, de talán az is beleférne, ha élvezem.

Azért blogolok az Apa magazinnak, mert nem csak a felszínt kapargatják a cikkekben, hanem több oldalról is megnézik, mit csinál egy átlagos magyar apa. Közben nem visznek el a nagy népi sirató játékba, ők sem döntik el, hogy melyik hordozó a jó, és akkor sem izzad meg a tenyerem a véleményterrortól, ha az oltásokról vagy a testvérféltékenységről olvasok. Ráadásul én is szoktam írni a magazinba, amitől pedig különösen jó fejek lesznek.

Anya fogorvosnál; az ott egy darab karton a pizza alatt, és egy darab Bogyó és Babóca a gyerek alatt.

Talán még nem mondtam, de mellesleg apuka vagyok, két csodás ördögfajzattal, akik 4, illetve 1,5 évesek, és én vagyok itthon, miközben írok (és olvasok). Az a tervem, hogy mesélek kicsit a saját gyötrelmeimről és pusztulásomról, amikor nem csak jó akarok lenni, hanem tökéletes is; arról, hogy mire számítok a következő 12 hónapban, amíg a kicsivel itthon vagyok; arról, hogy mit jelent otthon mosogatni szöszmösznadrágban, miközben a feleségem dolgozik; arról, hogy miért nem szabad aludni napközben, még ha éjjel a habszivacs szőnyegen aludtál is, és reggel a reumatológián kezdtél; arról, hogy mennyire fogadnak el az anyukák a játszón (imádják és etetnek).  Adok pár tippet, ha azon gondolkodtok, hogy apa maradna otthon a gyerekkel, néha átlapozom majd az Apa magazint, próbálok szerezni majd családi autóként teljesen értelmezhetetlen verdákat, de ez mind-mind csak az egyik fele a következő egy évnek. Betűk és számok. Hunyorogva körmölt éjjeli bejegyzések, kínos sztorik, amikért kapok a feleségemtől. És önmegfejtések, amiket posztnak álcázok.

Az igazán fontos a többi apuka lesz, ti, akik hasonló dolgokkal hadakoztok nap mint nap. Az apasághoz nem kell otthon maradni, nem kell könyveket olvasni (és írni) az apaságról, nem kell mosogatni, de még csak pelenkát cserélni sem. Ti adjátok majd az alapot, amely alapon én vidáman cikázok majd, meghallgatva a legkeményebb sztorikat, félelmeket, démonokat, sikereket és kudarcokat.

Eddigi tapasztalataim alapján az anyukák is itt lesznek, akik imádják, ha egy apa foglalkozik a gyerekeivel. Imádják. Talán úgy vannak vele, mint a főzéssel: többnyire a nők főznek, de a legtöbb sztárszakács férfi (genetika? társadalmi nemek? az alfakentauri gyíkemberek? koszos téveszme?). Őket is meghallgatjuk majd, ha lesz idejük elmondani, hogy őket mi foglalkoztatja igazán.

Tarts velünk, indul a kaland!